HTML

Spectator

The Spectator: Addison és Steele folyóirata, a whig szellemiség megjelenítője, fontos szerepet játszott a modern nyilvánosság kialakulásában. Spectator (Krenner Miklós) a két világháború közötti Erdély egyik legjelesebb, bár mára elfeledett publicistája.

Friss topikok

Linkblog

Ha Laci és Lajos összehajol...

2009.11.02. 01:38 Mukla

...akkor lesz egy rádiója a Fidesznek, egy meg az MSZP-nek. Nem gond, persze, hiszen Bochkor Gáborért épp úgy nem fáj az ember szíve mint Gyárfás Tamásért. Azok után, ahogy Horn Gyula az utolsó percben kigolyózta a TV3-at (hja, akkor még az SDSZ volt a fő ellenfél), az ember nem lepődik meg semmin, ha médiaügyekről van szó Mogyarországon.

Jellemző az is, ahogy reagálnak a felek: Majtényi ORTT elnök lemond, ez azért jelzésértékű volna bárhol Panama és Ukrajna között. A mindig slágfertig Orbán szerint ez egy gazdasági (!) ügy. Figyeljük csak a kifinomult érvelést: "Sohasem kedveltem azokat az üzletembereket, akik a gazdasági verseny helyett a politikai kapcsolatokat próbálták használni. A gazdasági verseny arra van, hogy az ember ott helytálljon, és ne politikai pártfogás, pártfogók után futkározzon. Itt most volt egy verseny, a versenyben eredményt hirdettek. Ha ez megfelelt a jogi előírásoknak, akkor nekem mint politikusnak nincs dolgom ezzel a döntéssel". (http://www.hetivalasz.hu/cikk/0910/24802). Csak ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk....

Bajnai, akárcsak Sólyom aggályainak ad hangot, míg Mesterházy Attila és Szijjártó Péter lényegében ugyanabból a kottából játszva utasítják el a a parlamenti vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó Kóka féle javaslatot.

Botrány? Botrány! És nem csak elvtelen, de ostoba is az alku. Ostoba, mert nem számol a média realitásával. Ugyan már, ki fog hallgatni egy politizáló kereskedelmi rádiót. Ha meg nem politizál, akkor mire jó? Lesz benne több Kárpátia vagy a másik adón több Nox?! De ostoba politikailag is: ha azt hiszi az MSZP, hogy ebből a túlélésre vonatkozó passzust nyer, akkor téved. Hiszen Orbán is megmondta: ez gazdasági ügy, azaz nincs politikai relevanciája. Ergo nem jár hála érte vagy felmentés.

A szocik úgy látszik, semmit sem tanulnak, de mindent elfelejtenek. Elfelejtették a TV3 esetét és elfelejtették azt is, hogyan teremtették meg ők maguk a jobboldali médiateret azzal, hogy előbb odaadták a Magyar Nemzetet, majd megengedték Princznek, hogy az legyen belőle, ami lett.

 

Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz danubius sláger rádió simicska lajos puch lászló kereskedelmi rádiók

A bejegyzés trackback címe:

https://spectator.blog.hu/api/trackback/id/tr651492204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása