Olvasom, hogy a melegek végül mégsem fogadhatnak örökbe gyereket az új Polgári törvénykönyv (ptk) szerint. Végül is nincs ebben semmi meglepő: homofób társadalomban élünk és a politika nem tesz mást, mint leköveti a közérzületet. Az SZDSZ-nek nevezett ideiglenes képzödmény éppen a kettős állampolgárság ügyén dolgozik, nem ér rá ezzel foglalkozni. Semjén Zsoltnak már 3 éve elege van a melegekből és a meleg büszkeségből, a Fidesz szakpolitikusa, Ékes Ilona szerint a homoszexualitás gyógyításra szoruló mentális sérülés. Az MSZP? Nos, a poszt-gyurcsányi traumáját kezelgető MSZP pedig kezdi felfedezni a zembereket. A válságkezelést még csak eltűri, de bármi mást nehezen tolerál, ami a zemberek véleménye ellen való. Gyurcsány megbukott, a nagy projekt, az Új Magyarország kódnevű polgári Magyarország vízió vele együtt ment a kukába. (Polgári Magyarország = felelősségek és jogok egyensúlyán alapuló, az államtól való büszke függetlenségben hívő és nem az államtól való dicstelen függőségre esküsző emberek országa. Ami - per pillanat - nincs. Rossz hír: nem is igen volt.) Mit tesz ma az MSZP? Boldvait éppen kooptálják valamilyen testületbe, a pesti Broadwayt éppen csendrendelet sújtja, a Meleg Büszkeség Napján még az MSZP ifjúsági szervezete sem érzi annak szükségét, hogy megjelenjen.
Szóval, a politikai elit hozta a formáját. Úgy viselkedett, ahogyan Magyarországon viselkedni szokott. Elolvasták a vonatkozó közvéleménykutatásokat, és úgy ítélték, helyesen: a zemberek nem támogatják a melegek ügyét, majd úgy döntöttek, helytelenül: hogy akkor ők se fogják.
De van egy másik szempont is, bizonyos értelemben még lehangolóbb olvasatot adva a dolognak. Az, hogy a politikusok hülyék, evidens. Ahhoz, hogy megfeleljenek a zemberek igényeinek, legalábbis nem tehetnek úgy mintha sokkal több eszük volna, mint választóiknak. Magyarország meg a tekintetben is kádárista, hogy a politikától/államtól mind a mai napig két dolgot vár el: adjon mindenkinek minél többet és legfeljebb kérjen, de ne követeljen - vagy ha mégis, ne nagyon tartsa magát saját követeléseihez.
Ha a közhangulat olyan, amilyen, a politikusok meg ehhez alkalmazkodnak, marad-e, lehet-e bármiféle instancia, ami gátat szab a korlátoltságnak, a többség zsarnokságának feltétlenül engedelmeskedő politikának? Nos,igen. Úgy hívják, hogy Alkotmánybíróság. Ez a dolga és meglepő módon - egy Sólyom nevű, akkor még nem a saját narcizmusát legfeljebb kövirózsákkal leplező AB elnöknek köszönhetően - volt is olyan időszak, amikor tette a dolgát. Ez az idő azonban elmúlt. Éppen meleg ügyben korábban - az élettársi kapcsolatot rendező törvény kapcsán - az AB a világon példátlan módon nem a politika korlátoltságával szembe menve, azaz nem jogkiterjesztő módon, hanem jogszűkítően döntött.
Ahol gyávák a politikusok, ott az alkotmánybíróságok jelentiik a progressziót. Így van ez a világon mindenütt. De nekünk ez sem adatott meg. Se parlament, se elnök, se AB. Pontosabban, vannak ők, csak gyávák. Stílszerűen: gyáva köcsögök.
